Szabados Emőke

Pszichológus

A pszichológia az a tudomány, mely lehetőséget kínál az emberek mentális és viselkedéses folyamatainak megértésére, fizikai és társadalmi környezettel való kölcsönhatásainak javítására.

Életünk során számos élethelyzet adódhat, mely rövid időre vagy olykor tartósan kizökkenthet minket a jól működő kerékvágásból. Az egyéni, párkapcsolati, családi és munkahelyi problémákra sok esetben nyújthat megoldást egy külső segítség. Érdemes átgondolnunk, hogy jobban járunk-e, ha önmagunk igyekszünk kilábalni a rossz helyzetből, vagy érdemes-e szakemberhez fordulni?

A hozzám fordulóknak a beszélgetésekkel igyekszem segítségére lenni, hogy életbeli elakadásaikhoz megkeressük a bennük lévő erőforrásokat. Az üléseken foglalkozni tudunk a konfliktushelyzeteik lehetséges megoldásával, lehetőség van életvezetési és önismereti kérdések megvitatására, valamint döntéshozatali problémákkal kapcsolatban is kereshetnek.

Fontos azonban a keretek tisztázása érdekében hangsúlyoznom, hogy az okleveles pszichológus nem végez – súlyos, alapszemélyiséget érintő és annak megváltoztatásra irányuló – pszichoterápiás munkát. Ilyen esetben klinikai szakpszichológus vagy pszichiáter bevonása szükséges.

Amit viszont a beszélgetések során kínálni tudok, az egy bizalmi légkör, ahol a kliens önmaga lehet, felfedheti sérelmeit, kétségeit, elmesélheti a történetét és ezért cserébe teljes elfogadást, odafigyelést, támogatást és közösen gondolkodást kap a fejlődése érdekében.

Tanulmányok, képzések:

2023 – folyamatban
Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápias Egyesület
CBT kognitív viselkedésterápias módszerspecifikus képzés

2021 – 2023
Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás EgyesületAutogén tréning pszichoterápiás módszerspecifikus képzés

2020 – 2022
Debreceni EgyetemPszichológia MA – Okleveles pszichológus

2016 – 2020
Károli Gáspár Református Egyetem
Pszichológia BA – Viselkedéselemző

2019 –
LEA Lelki Egészségvédő Alapítvány
Katarzisz Komplex Művészetterapeuta módszerspecifikus képzés

2006 – 2010
Széchenyi István Egyetem
Közgazdász Bsc – Keresekedelem és marketing

Az alábbi témákban fordulhatnak hozzám:

Árak

14.000 Ft / 50 perc

Kapcsolat

Az ülések személyes térben történnek, de bizonyos esetekben lehetőség van online beszélgetésekre is.

Személyes:

9024. Győr, Kálvária u. 1-3.
Nádor Irodaközpont

Telefonos bejelentkezés:

+36 30 936 7179

E-mail érdeklődés:

info@szabadosemoke.hu